Archive for július, 2010


Mozogj!!!

„…Aktív mozgás diabétesszel…”

Már többször is említettem a rendszeres fizikai aktivitás fontosságát! Mire is jó a testmozgás? Kutatások szerint a testmozgás javítja az állóképességet, a szervezet védekező képességét, közérzetet és még rengeteg olyan dolgot melyek egyenként apróságnak tűnhetnek, de együtt hozzájárulhatnak ahhoz, egészségesebb és teljesebb életet élhessünk nap, mint nap. Nagyon lényeges tény, hogy többek közt mind a metabolikus szindrómára mind pedig a 2-es típusú diabéteszre jótékony hatással van a rendszeres sportolás. Például sok esetben előfordult, hogy az enyhe 2-es típusú diabéteszben szenvedő egyén a rendszeres testmozgással és kontrollal, étrenddel annyira visszaszorította a betegség tüneteit, hogy nem volt szüksége inzulinra (illetve kevesebbre). Oka, hogy az izomkeringés javulásával nő az inzulin hatásfoka, azaz az inzulinérzékenység! Teljes bejegyzés megtekintése »

Az iPhone-ok sokszínűségét mutatja az is, hogy egyre több alkalmazást használhatunk rajtuk. Többek között rengeteg orvosi alkalmazást is, mint például a Sanofi-Aventis által megalkotott WaveSense Jazz meter, ami az első olyan eszköz lehet, ami egy kábelen keresztül képes közvetlenül kapcsolódni az iPhone vagy akár iPod Touch és iPad operációs rendszeréhez. Segítségével ahelyett, hogy mindig kis füzetbe külön-külön bejegyeznénk az adatokat, a felhasználók automatikusan letölthetik a vércukorszint mérésnél nyert értékeket és a program segítségével folyamatosan jól átláthatóan nyomon követhetik glükózszint ingadozását.

TOVÁBBI KÉPEK, RÉSZLETEK ITT… Teljes bejegyzés megtekintése »

Az EU a napokban engedélyezte egy új gyógyászati segédeszköz forgalomba helyezését, a P.L.E.A.S.E.-t (Painless Laser Epidermal System). A lichtensteini Pantec Biosolutions új platformja hamarosan felválthatja a kissé fájdalmas és sok pácienst pszichésen megviselő injekciós tűket.

A P.L.E.A.S.E.-nél nem alkalmaznak tűket, csakis lézersugarakat. Mielőtt berezelnénk a lézertől, fontos megjegyezni, hogy a sugarak rövid infravörös pulzusok formájában csak mikropórusokat nyitnak meg a bőrön, azon belül is csak az epidermisz rétegen, és nem mellesleg teljesen fájdalommentesen. A felnyitott hámszövetre egy gyógyszeres tapaszt helyez el a készülék, amiből a molekulák aztán elég hamar bekerülnek a keringésbe. A mikropórusok sűrűségét és méretét is lehet szabályozni, a kezeléstől függően így akár nagyobb gyógyszermolekulák is bevihetők. Az érintőképernyős kijelzőt elég egyszerű lesz kezelni, így az orvos mellett a páciens is könnyen tudja magának adagolni a szükséges dózisokat. Bár a vércukorszint méréséhez sajna nem megfelelő, de ennek ellenére nagyon hasznos lehet például a cukorbetegeknek a mindennapos szurkálások miatt.

Pazar cuccok

2010 július 7.-én a Magyar Köztársaság Kormánya elfogadta a szakorvosképzésről szóló rendelet módosítását. A jogszabály a 122/2009-es rendelet néhány kérdéses pontját módosítja. A legfontosabb információ, hogy a jelentkezés a szakorvosképzési rendszerbe idén már e szerint a szabályozás szerint történik.

Néhány hír az országos sajtóból:
http://index.hu/belfold/2010/07/07/lazitanak_a_rezidensek_roghozkotottsegen/
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=329808
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?hn=1&k=3&i=135627
http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/szocska_ne_menj_el_mi/158496/
http://www.medicalonline.hu/cikk/elfogadtak_a_rezidens_rendeletet/index.php

DEOEC HÖK

Chematox, Off, illatgyertya, elektromos párologtató…mindezek ellenére semmi sem használ a szúnyogok ellen? Johannes-Vogl csináld magad lángszórója még adhat némi reményt a vérszívók elleni harcba, sőt akár nagyobb testű, két lábon járó betolakodók ellen is véd, ha az ágy alatt tartjuk.

Hozzávalók: Taft hajspray, de valami durvább régi fajta klasszikus WC spray is megteszi (fenyő illat előnyben), kell még hozzá egy fél bringakormány és patkófék, öngyújtó, gumipántok és pár apró kiegészítő. Éjszaka ha megindul a jól ismert egyre hangosodó zúgás, a lámpa felkapcsolása nélkül, vagy az ágyban felülés nélkül, vadnyugati reflexekkel benyúlunk az ágy alá és megeresztjük a méteres lángcsóvát a hang irányába. A hatás garantált és még vérnyomok sem maradnak a falon.

Pazar cuccok

Blog at WordPress.com. | Sablon: Motion Készítette: volcanic
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.